19.rész Eltünés és Vágyak

Másnap reggel Louis-val úgy dontöttünk elmegyünk együtt fagyizni.Mondtam neki,hogy hívjuk Lottiet is de azt akarta,hogy csak kettesben legyünk.Majd sétálás közben megálltam egy kirakatnál és néztem egy csodaszép ruhát. Beszéltem Louishoz de mire megfordultam ő már nem volt sehol. Próbáltam elérni a telefonján de az ki volt kapcsolva.Hívtam Lottiet ,hogy nem látta e de ő se tudott róla semmit. Megőrültem.
-Édes istenem Lottie! Most jött ki a korházból és megint eltűnt! Mi a fene van?
-Nyugodj meg ,biztosan nincs semmi baj!
Remegtem az idegességtől,nem tudtam elképzelni,hogy Louis hol a francba lehet.
Lottie mondta,hogy menjek át hozzá ne legyek otthon egyedül.Majd mikor hazaértünk hirtelen megcsörrent a telefon és egy különös hang szólt bele.
-Igen?
-Ha a barátodat még élve szeretnéd látni akkor szakíts vele!
Eldobtam a telefont és elkezdtem bőgni!
-Szandi mi a baj?
-Louist elrabolták.
-Hogy mivan??
-Mondom valaki azt mondta a telefonba ha nem szakítok vele akkor megölik.
Fogalmam sem volt mit tehetnék.
Eközben Eszti és Benji békésen feküdtek kettesben míg én meg nem zavartam a hívásommal a romantikát.
Idegsen szóltam bele a telefonba és próbáltam segítséget kérni Esztitől,hogy mitévő legyek.
-Szandi nyugodj meg próbálj higgat maradni és várd meg míg mégegyszer felnem hívank és addig találj ki valamit.
-Rendben,köszönöm és bocsi ,hogy zavartalak.
-Semmi baj.
Mikor letette Eszti a telefont nagyon megkívánta Benjit.Szinte észre sem vették, hogy pár perc alatt az ágyon kötöttek ki és ott folytatták a szenvedélyes csók csatájukat egyre kevesebb ruhadarab kíséretében.
Olyan szenvedély égette őket, hogy szinte megsemmisülve ölelték magukhoz a másikat.
Én eközben még mindig nagyon ideges voltam. Majd egyszer csak hallottam ,hogy nyilik az ajtó. Kinéztem a szobából és láttam,hogy Louis áll ott kissé megverve.
-Úristen Louis mi történt??
-Nyugodj meg! Nincs bajom csak a drága volt barátod újat akart velem húzni de nem sikerült neki.
-Nagyon sajnálom kérlek ne haragudj.
-Kicsim te nem tehetsz róla ,szerintem ez a fiú beteg agyilag.
Louis próbálta terelni a témát és én is szerettem volna ,de abban mindketten biztosak voltunk, hogy ezt a kérdést nem lesz egyszerű megvitatnunk majd.
De most egyáltalán nem ez volt a fontos. Végre itt voltunk mindketten, végre áttörtük a közénk húzott határokat, és végre szabadjára engedtük a bennünk tomboló érzéseket. A ruhák egyre csak folytak, de a szenvedélyünk annál jobban izzott, és egyre jobban emésztett fel minket, míg végül a testünk egybe nem forrt.Egyikünk sem hitte volna, hogy ennyire felemelő érzés lesz a másikat a karjaikban tartani.